Missziós úton

Kedves Lencsés néni,

Szeretném elmondani most vigasztalásként Katika halálának azt az oldalát, amit nem tetszik ismerni, de amit kis Kata pontosan tud, mert szinte végig ott volt mellettünk, a betegágynál amikor ezek a dolgok történtek.

Megkaptam a rossz hírt, hogy nagy Kata nagyon beteg.

Rögtön felhívtam telefonon és sokat beszélgettünk. A szokásos „hogy vagy, mit csináltak, tudsz-e már enni” kérdések után el akartam köszönni, hogy ne fárasszam sokat, de akkor nagyon meglepődtem.

Kata így fejezte be ezt a beszélgetést:

- Évi, imádkozz értem, kérlek!!!

- Imádkozom! –ígértem és be is tartottam.

Annak ellenére, hogy soha nem tudtunk Istenről beszélni mi ketten, a Teremtő elé vittem őt imádságban és kértem az Úr védelmét az életére. Tudtam, hogy Isten meghallgat imákat, még akkor is, ha valaki másért mondjuk, mert Isten szeret minket.

Aztán megoperálták. Nagy Kata először egy kicsit jobban lett. Megint beszélgettünk telefonon és azt mondta, hogy még babot is kapott a korházban. Én is örültem, hogy javul az állapota, még nem tudtam a valóságot. Aztán, amikor meghallottam, nagyon elszomorodtam.

Kis Kata is mélyen megrendült az édesanyja állapotán és iszonyatosan szorította a szívét a fájdalom.

Nagy Kata akkor már itt volt.

Az Úr ekkor Anna nénihez vezetett. Sokat tetszett sírni.

- Jaj, Évikém, attól félek, hogy meg fog halni. Ha így lesz, én ezt nem élem túl.

Isten szeretete arra késztetett akkor, hogy arról beszéljek Anna néninek, Isten hogyan vigasztalt engem a fiam miatti gyászban.

- Bizony, amikor Öcsike meghalt, én is mély fájdalomban voltam. Talán soha nem épültem volna fel, ha nem tudtam volna a teljes igazságot a haláláról. Ez pedig az, hogy csak testileg költözött el és a mennyországban majd találkozni fogunk, ha én is oda jutok. Olyan ez, mint amikor 56-ban sok gyermek elment más országba. Az ezt követő évtizedekben sokan semmit sem hallottak a gyermekükről, de tudták azt, hogy biztonságban van. Él valahol, jól van, bár a legtöbben nem tudtak vele kapcsolatba lépni. Sok szülő úgy halt meg, hogy itt a földön soha többé nem beszélt a gyermekével, nem látta és nem hallott róla, mégis meg volt győződve, hogy minden rendben van. De honnan is tudom én mindezt? Onnan, hogy Isten elmondta ezt a Bibliában nekünk, csak olvasni kell és megértjük.

- Most már Öcsikével kapcsolatban csak egy dolgom van, - folytattam - ha ismét látni akarom: törekedni, hogy én is oda jussak a mennyek országába.

Aztán meg kellett kérdeznem:

- Anna néni hisz Istenben?

A legnagyobb meglepetésemre most egy csendes fejbólintás volt a válasz és egy halk szó:

- Igen, Évikém.

Én folytattam az imádkozást nagy Katáért, pontosan úgy, ahogy ő kérte tőlem.

Egy nap nagyon erős belső késztetést éreztem, hogy menjek el ismét nagy Katához és beszéljek neki arról, hogy Jézus miért halt meg a kereszten. Azért, hogy az általunk elkövetett rossz dolgokért ő viselje el a büntetést helyettünk. Mi így üdvözülhetünk. De fogalmam se volt, hogyan kezdjem el. Még azt is mondta nekem Isten, hogy vigyek el neki egy Bibliát is, szükség lesz rá.

Így aztán valamit írtam is bele, nem emlékszem, hogy mit és aztán ceruzával odaírtam a bejelölt oldalak számait is, hogy ha lesz rá módja olvassa el vagy olvassák fel neki, hisz olyan gyenge. Azt is tudtam és megéreztem ott, hogy az Isten szava önmagában is gyógyít. Fájdalomcsillapító. Reményt adó és a boldog jövőre utal, ha valaki Istenre bízza magát, függetlenül a földi állapotától.

Először kis Katával beszéltem. Elmondtam, hogy az Úr küldi neki ezt a Bibliát és hogy nézze meg mi van benne…Kis Kata elfogadta és nézegetni kezdte az Úr szavait.

Aztán halkan kopogtam nagy Kata ajtaján, mert gyengeségében sokat aludt és nem akartam felzavarni. Elhaló, csendes hang volt a válasz, alig hallottam meg. Beléptem a szobába. Rögtön az ajtóval szemben volt az ágy, pont ott, ahol a mienk is régen, mikor még abban a szobában laktam kislánykoromban. Elgyötörten, de boldog várakozással nézett rám, mint aki tudta, hogy jövök. Rövid haját csapzottá tette a gyengeség, vékonyra fogyott kis arcán a mérhetetlen fáradtság tükröződött, de szeme mégis reményteljesen csillant felém. Akkor még egyikünk se tudta, hogy ez a pár pillanat lesz élete meghatározó eseménye, de Isten tudta. Nem is tudtam hogyan indítsam ezt a nehéz beszélgetést, Istenre bíztam magam, hiszen ő volt az, aki elküldött ide és aki pontosan tudta, hogy Nagy Katának most Ő, a Teremtő akar üzenni valamit.

- Bejöhetek hozzád? Nem vagy nagyon fáradt? – kérdeztem tőle.

- Gyere!– mondta és hangja éppen olyan vékonyka volt, mint amilyen ő lett.

És miután üdvözöltem, már ott is volt a fejemben a nyitó gondolat.

- Katikám, miért kérted tőlem azt, hogy imádkozzak érted? Te hiszel Istenben?

A válasz egy gyenge, de határozott igen volt.

Ekkor megfogtam kis kezét.

- Ha hiszel Istenben, akkor elmondanád ezt neki is, bizonyságul, hogy komolyan gondolod? – kérdeztem.

- Igen – felelte gyengén, de határozottan. Olyan érzésem volt, mintha pont erre várt volna. Hiába, mi emberek nem ismerjük a másik ember belső, lelki életét, de Isten ezt is ismeri.

- Ha én mondok egy ilyen imát, te utánam mondod? – kérdeztem őt.

- Igen – felelte csendesen és boldogan.

Keze a kezemben volt. Közben kis Kata, a lánya is bejött a szobába és leült csendesen az asztal mellé, nem szólt egy szót se. Mintha Isten ölelte volna át ezáltal érezhetően és kézzel foghatóan őt is. Elkezdtem az imát. De nem tudom pontosan, hogy milyen szavak voltak, mert csak az első mondatra emlékszem és arra az igazságra, hogy aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, vagyis a mennyországba kerül.

Hiszed-e, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia?

Hiszem- felelte… és elmondtuk együtt az imát. Amikor befejeztük, tudtam, hogy ennek most hatalmas jelentősége van Kata jövője szempontjából. Mostmár örökre élni fog, ha meghal is.

Amikor vége volt az imánknak, elengedtem a kezét. Magam se értem hogy hogyan és miként de oldalra nyúltam az asztalra. Akkor vettem észre, hogy kis Kata kezében tartotta a Bibliát és olvasta. Ekkor a vizes pohárért nyúltam. Beledugtam az újamat és tudtam, hogy meg kell keresztelnem Katát, hite megvallása alapján, a felnőtt keresztséggel.

A vízbe mártott újammal egy keresztet rajzoltam a homlokára és így szóltam:

Megkeresztellek téged az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében… és hiszem, hogy ezeknek a perceknek üdvadó jelentősége volt.

Jóleső érzés töltött el. Nem kérdeztem meg, hogy nagy Kata meg van-e keresztelve, mert ott és akkor az volt a fontos, hogy hite megvallása nyomán mint felnőtt ember vállalja-e ezt? És vállalta. Úgy, ahogy az Úrjézus tanított minket és mintát adott nekünk, amikor felnőttként megkeresztelkedett a Jordán folyóban és ahogy tették azt követői is.

Aztán ismét rá néztem. Szeme égett. Kezét ismét a két kezembe fogtam.

- Látod, most már így maradsz örökre Isten szeretetében. Történjék bármi, mindenkor az Jézus szeretete ölel majd át téged, mert ettől kezdve az Ő gyermeke vagy.

Akkor mosolyt, örömsugarat láttam az arcán, olyan volt, mint aki végre hazatalált..

- Láttál-e már olyat, hogy valaki a kezével melenget egy beteg kismadarat?

Bólintott.

Most te vagy a kismadár és Isten ilyen féltő szeretettel ölel körül téged. Ez azt jelenti, hogy ettől a pillanattól kezdve az ördögnek nincs joga hozzád, Istené vagy, hozzá tartozol.

Megértette. Intett, hogy rendben.

Ezután már nem sokat voltam ott, nem akartam továbbra is feltartani, aludnia kellett.

Kedves Lencsés néni!

Isten nagyon szereti magát és mindnyájukat. Katika ezt a szeretetet választotta, akkor, amikor már nagyon beteg volt. Soha nem tudjuk, hogy milyen szenvedést miért enged meg az életünkben, de a Biblia azt mondja, hogy a szenvedés, ami nem csitul, közelebb viszi az embert Istenhez és ez a közelség aztán megtérésre vezet, vagyis kérjük Isten segítségét, ő megáld és mi megszeretjük őt. Igy maradhatunk örökre vele.

Isten akkor elküldött engem nagy Katához, hogy ha a teste már olyan beteg lett, akkor legalább a lelke ne haljon meg, hanem kerüljön fel hozzá a Mennyországba.

Lencsés néninek is van módja találkozni Katikával, csak saját maga dönti el, hogy akar-e vagy sem. Ha akar, ha még látni akarja, ha vele akar élni egy egész örökkévalóságon át, akkor hinnie kell Jézusban, úgy, ahogy Kata is akarta és megvallotta Isten előtt. Ekkor vigasztalást tetszik kapni és a szomorúság örömre fog fordulni, hogy van még remény, nem is kevés.

Ha nem… akkor marad a mélységes fájdalom, amit az ördög egyre jobban fog tüzelni, hogy soha ne múljon el.

Drága Lencsés néni,

Bármiben tudok segíteni, bármikor itt vagyok. / +36 20 775 94 73 /

Kata is segítségül hívott engem, hogy imádkozzak érte. Lencsés néni is sok szeretettel vett körül amikor én kicsi voltam, most én is visszaadnám, ha lehet.

Áldja meg Isten a szívét Lencsés néni és vigasztalódjon meg, ahogy velem is tette Isten. Én nem azért vagyok más, mert nem hiányzik Öcsike, vagy a férjem…vagy nem fájt, hogy el kellett menniük… én azért gondolkodom másként, mert tudom, hogy csak ideiglenesen váltunk el. Erre a pár évre, de találkozunk még és akkor örökre együtt leszünk.

Bárcsak Lencsés néni is tudna így gondolni Katára és tiszteletben tartani az ő döntését, hogy ő Istent választotta, akinek a kertjében ő már nagyon boldog és nem is érti, hogy miért tetszik ennyit sírni, hiszen ő nem halt meg, hanem örökké él…Találkozni lehet még vele és lehet még reménységgel indítani egy új évet.

Nagyon sok szeretettel: Évi