MERA: Szeretem én a magam módján

Sokszor szinte nem is értettem, hogy imádság közben, vagy amikor az Úrra gondolok, vajon miért sóhajt fel a lelkem, szinte tőlem függetlenül Istenhez:

Add meg kérlek nekem, hogy úgy szeresselek, ahogy az Neked a legjobb.

Olykor csak csodálkoztam, hogy mi értelme ennek, hiszen szeretem az Urat. Igyekszem mindig azt adni neki, ami tőlem telik, ami szerintem a legjobb, aminek Ő igazán örülhet, ami bizonyitja azt, hogy összetartozunk, hogy közösségben vagyunk, hogy Ő az én mennyei édesatyám és én a gyermeke lettem.

Csak amikor már sokadszor kiáltott fel a lelkem, akkor kezdtem el gondolkodni ezen. Akkor jutott eszembe egy olyan mondat, amit a hivő keresztény körökben is gyakran hallok:

Szeretem én a magam módján…

Ekkor értettem meg, hogy mit is akart a szivem, a lelkem igazán. Valódi Isten-tiszteletet! Hiszen számtalan tragédia áll előttem intő jelként, amikor valaki úgy szereti a másikat, ahogy az szerinte a legjobb.

Tönkremennek szépen indult házasságok, mert a férj vagy a feleség akarja megmondani, hogy abban a kapcsolatban a másik minek örüljön. Legyen boldog attól, amit én kitalálok neki, mindent csináljon úgy, ahogy én azt jónak látom, vagyis legyen egy teljes rabszolga azért, hogy én nyugton lehessek. De a házastárs valamiért mégse boldog…Ugyanígy van a szülő gyermek kapcsolatban is. A gyerek legyen maximálisan hálás azért, hogy dolgozunk érte, hogy éjt-nappallá téve azon fáradozunk, hogy neki mindene meglegyen… közben szinte semmije nincs, mert a lelke nem erre vágyik. Idős szüleink? Igazán megbecsülhetnének minket, hiszen annyit áldozunk nekik. Vajon miért nem virágoznak a baráti kapcsolatok igazán? Mert úgy ápoljuk, ahogy az nekünk lenne jó? Miért nem működnek a munkatársi vagy szomszéd kapcoslatok? Mert mindegyikben mi vagyunk az urak? Majd mi megmondjuk…De valóban arra van szükségük az embereknek, amit mi kitalálunk nekik vagy van minden embernek egy saját köre, amire vágyik, amit igazán sokra becsül, amiért mindent megtenne, ha megkapná? S ez valójában a legtöbbször nem más mint az igazi kapcsolat vele. Mindenki önálló személy, saját vágyakkal és elképzelésekkel. Ha mi nem forditunk időt, engergiát, kedvességet, figyelmet arra, hogy őt megismerjük, akkor marad a fenti állitás: Szeretem én a magam módján. De általában ezzel van tele a világ és ez szomoritja az embereket igazán egy kapcsoaltban.

Mert mit is jelent ez a gyakran emlegetett mondás?

Én úgy érzem azt, hogy a szeretetre, az emberi kapcsolatra mindenkinek szüksége van, de majd az egyén mondja meg, hogy hogyan. Azt hiszem igy nem lehet szeretni, mert a szeretet lényege nem ez. Valóban, a mai elferdült értékvilágban lehet ilyeneket mondani, sőt, lehet az is, hogy iszonyatos nagy mártirnak tüntetjük fel magunkat,: én mindent megteszek, de tehetek én arról, hogy amásiknak semmi sem elég? Holott nem erről van szó.

A kód a magam módján kifejezésben bújik meg előlünk. Aki a másikat a maga módján szereti, az még mindig csak önmagát szereti. Ő a domináns egy kapcsolatban, ha egyáltaán kapcsolatnak lehet nevezni az ilyen viszonyt. A magyar nyelv nagyon szép és gyönyörűen fogalmaz olykor egy egy hang eltéréssel. Itt a viszony szó gyakran csorbul és iszony lehet belőle, míg a szív szó egy pici toldalékkal máris szives szót képzi, ami azt jelenti, hogy valamit igazán, szivből adunk. Ilyen szivesnek kéne lenni a mi szeretetünknek is.

Tudom, hogy egész életemben tökéletlen mradok, itt a földön, mert az én szeretetem Isten felé nem tökéletes, de a törekvésem talán mégis az.

Isten és ember között is kialakult egy csodálatos közösség, ami az Úrjézus kereszthalálával lett teljes, amikor a templom kárpitja kettészakadt, felülről, lefelé és az embernek lehetősége és szabadsága lett arra, hogy tökéletlen, de tökéletességre, megszentelődésre törekvő egyéniségével megálljon Isten előtt.

Ez a világ legcsodálatosabb kapcsolata, ami csak létezik mennyen és földön. Kapcsolat. Közösség. Nem véletlenül fontos az, hogy a kárpit felülről szakadt el, hiszen ez Isten tette volt és nem az emberé a földről indulva.

Isten lehajolt hozzánk, ebben a résben és felajánlotta, hogy szeretet kapcsolat alakulhasson ki köztünk. A szent és tiszta Isten és a földi élete során mindig bűnre hajló ember között. Kapcsolat. Közösség. De milyen is legyen ez?

Szeretem én Istent, a magam módján..-. halljuk sokszor.

De vajon az Úrnak kedves-e ez a mondat. Hiszen, aki ezt hangsúlyozza, az szerintem gyakran követ el Istenkáromlást. Miért? Mert azt hangsúlyozza, hogy majd Ő megmondja ebben a kapcsolatban is, hogy Isten minek örüljön. A magam módján.

Hát nem azt irja a szentirás, hogy magasabb szinten gondolkodik az Úr, mint mi. Hát nem azt olvassuk, hogy Isten mindig elmagyarázza az embernek, hogy Őt miként kell szeretni és tisztelni. Az eddigi: Féld az Istent helyett most bejöhetett az életünkbe az Úr szeretete is. Hatalmas ajándék, úgy vélem! De okosan kell élni vele, mert a Biblia számtalan oladalán olvastuk azt, és figyelmünket komolyan odafordithatjuk az áldások és átkok sorára is… Isten feketén-fehéren megmondja, hogy neki utálatos, amikor az ember akarja meghatározni a maga módján, hogy miként szeresse őt… illetve a valóságban: elégedjék meg isten azzal, amit én adok neki. De a dolog nem igy működik! Hány és hány szigorú büntetést kapott már ezért ember és nép és az emberiség is. Megtanulhatnánk végre, hogy nem mi ülünk a trónon, a szivünk trónján sem. Az a hely Istené! Ő mondja meg, hogy mi hogyan legyen.

A mi dolgunk az, mint amikor végre megértettem a szivem sóhaját, hogy tudjam úgy szeretni Istent, ahogy az Neki a legjobb. Ahogy azt ő kivánja, ahogy az neki örömet szerez.

Mert az ember csak akkor lehet igazán boldog, ha az Úrban lesz boldog és megbecsült.

Elszörnyedve gondolok az ellenkező példákra, mint Káin esetére, aki szintén maga akarta megmondani, hogy mi legyen jó Istennek, holott pontosan tudta, mint testvére is, hogy mit kiván a Teremtő. Vagy ott van Izrael szétszakadása és területvesztése csak azért, mert szintén ők akarták megmondani, hogy mi legyen jó Istennek. Vajon a mi területvesztéseink felett szomorkodva nem kéne elgondolkodni ezen a kérdésen, mint népnek? De olvasunk az özönvizrőúl is, amikor az Úr az egész emberiségre megharagudott, kivéve egy családot…

De ettől a büntetéstől ma a szivárvány véd minket, oly formában, hogy emlékezteti az Úrat, hogy ezt ne tegye… Bárcsak a mi szívünket is egy ilyen szivárvány fogná körbe, emlékeztetve minket,hogy ki az Úr a házban, a szívemben, az életemben és a Mindenségben…