MERA: Készülődés az Úr elé…

Most, hogy édesanyám a közelmúltban távozott el közülünk még jobban felerősödött bennem a gondolat, én hogyan készülök, hogyan segítem azokat, akiket Isten rám bízott? Úgy látom, én vagyok az első megtérő a családban, ezért megértettem, hogy sokszoros felelősséget hordozok e tekintetben. Első részben önmagammal kapcsolatban, hogy szeretem a Mennyei Atyát: ahogy én akarom, vagy ahogy ő kívánja? Mert Jézus úgy szerette az Atyát, ahogy abban Ő gyönyörködött, még akkor is, ha ez a Fiúnak sokba került! Ennek a szeretetnek és engedelmességnek az első földi állomását éppen karácsonykor ünnepeljük.

Nagy hálával vagyok az Úr felé, hogy van Bibliám, tudok olvasni, adott észt és leginkább, hogy a Szent Lélek lábaihoz ülve törekedhetek értelmezni az igét s tenni amit megértettem. Ebben erősen fejlődni kívánok, mert figyelmeztető jelként látom, hogy sokan egyes igéknek csak a felét, vagy a harmadát emlegetik, aztán elferdítve tesznek hozzá hagyományokat. Úgy vélem, hogy Isten igéjének tisztaságát tisztelni kell! A karácsonyi témakör éppen ilyen. Sokan nem veszik a fáradtságot, hogy elolvassák a valóságot, mi hogyan történt, hanem a művészetekből építkeznek, mely nem az Úr szava. Így eshet, hogy a keleti bölcsek helyett nekünk máris három királyunk van, és rögtön meg is kereszteltük őket. Láthatjuk, hogy a jászol mellett állnak, holott az ige egészen mást mond a látogatásukról… S ha valaki azt gondolná, hogy ezen a pihe-puha szeretet ünnepen kegyeletsértés ilyesmiket felhozni, akkor arra gondolok, hogy vajon az igazság bármilyen elferdítése nem kegyelemsértő-e, s nemcsak ezen az ünnepen!? Karácsonykor eljött közénk az Úr, hogy szolgálatát megkezdje és egyszer vissza is fog jönni, hogy ezt a történelmi korszakot lezárja. Isten iránti tisztelettel és szeretettel kívánok készülni erre a pillanatra, hogy amit én megértek, azt tisztán tegyem és hirdessem.

Édesanyám koránál, betegségénél fogva nem volt mindig egyszerű a vele való együttlét, de igyekeztem mindent megtenni, hogy Isten szerint szeressem, és az Úrhoz vezető utat mutassam neki. Nagyon sokszor járt előttem egy történet, amit még Gyökössy Bandi bácsinak, a szeretett református lelkipásztornak és lelkigondozónak tulajdonítanak: Egy alkalommal megkérdezte az egyik özvegy embert, hogy miért megy mindig malomkeréknagyságú koszorúkkal a temetőbe… A beszélgetés így záródott: „Azt gondolom, ha ezt a rengeteg virágot szálanként adta volna oda a feleségének, amíg élt, most nem lenne erre szükség.” Ez a történet fáklyaként világított előttem édesanyám esetében. Mindig erre gondoltam, amikor valami nagyon nehéz volt. S minden tökéletlenségem ellenére ma úgy érzem, hogy megérte! Az ember nem lát a másik szívébe, de van egy gondolatom, ami megnyugtat engem azzal kapcsolatban, hogy vajon ő hogy találkozhatott a mennyei Úrral. Sokszor hallottam tőle hangos imádsága kapcsán ezt mondani:

- Drága Jézusom, én megváltóm, édes Istenem, köszönöm… - s az igéből tudjuk, hogy ezt csakis a Szentlélek indítására fogadja el valaki a szívében. S ha valakinek látjuk az életében a Lélek munkáját, az bizodalomra adhat okot.

A gyermekeim ügyében is igyekeztem mindent megtenni. Csakis Isten végtelen csodájának tudom be, hogy a fiam, aki 25 éves korában érkezett Jézus urunkhoz, hitben tudott megállni előtte. De a lányom és a család többi tagja még nem fogadták el a Megváltót. Ahhoz, hogy jó szolgaként állhassak majd meg az Úr előtt, teszem, amit tudok: Már a magvetés idején régen túljutottunk. S ma, ahogy mondani szokták nem „nyomom le a torkukon” minden esetben a megtérés fontosságát. De most is elmondok minden kegyelmet és irgalmat, csodát és szeretetet, amit az Úr velem tesz! Most ez a dolgom, hogy egyszer ők is boldogan állhassanak meg az Úr előtt. A többit Isten végzi, mint nálam is, annak idején.

Felnőtt keresztségemben ezt az igét kaptam: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megsegítelek, és te dicsőítesz engem.” – ez lett az elhívásom, életigém és talentumom is. A tanúságtevés persze azzal jár, hogy betekintést engedek a saját életembe, amit szívesen fogadnak az emberek, mert ”a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését”. Ezért élek, ezt teszem személyesen, a rádióban, sajtóban, tv-ben, könyvekben, konferenciákon és minden olyan helyen, ahol erre Isten alkalmat teremt nekem és elhív. Hogy ez fárasztó-e? Igen. Hogy ez kiszolgáltatottá tesz? Igen. Hogy ezt olykor félreértik? Igen. Erre mégis szükség van? Igen! S azt hiszem, hogy a karácsonykor megszülető Jézus Krisztus is ilyen válaszokat adott volna, ha megkérdezik. Mert nekünk egyetlen dolgunk van a földön karácsonytól karácsonyig: hirdetni az Úr dicső visszajöttét!

Ezért, hogy mikor jön vissza az Úr, vagy mikor hív a mennybe, nekem ugyanazt jelenti: vége lesz a földi utamnak. Ezért, minden gyarlóságom és elesettségem, tökéletlenségem és kisérthetőségem mellett is boldogan várom, hogy karjába futhassak az értem öt sebet hordozó Krisztusnak, s a szívén miattunk még több sebet hordozó Mennyei Atyának.

Salyámosy Éva