MERA: Az aranykártya és az öt plakát esete

Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon Isten miért, mire használja az embereit, és sokszor megesik, hogy semmire se jutok. Ez persze azért van, mert mi nem ismerhetjük mindenben az Úr szándékát, gondolatait és tettei okát. Ahogy az a Szentírás szépen meg is fogalmazta az Ézs. 55.9-ben:

- Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.

De egy biztos. Engedelmességgel tartozunk, ha Isten valamire késztet minket.

Történt, hogy egy bevásárlás után sorba álltam a pénztárnál, egy illatszerboltban, és iszonyúan sokan voltak. Még arra is nagy nehezen találtam módot, hogy a bevásárló kocsimat letegyen és kivegyem belőle a fizetendő árukat. Végül sikerült. De hol a mögöttem lévő lökött meg, hol én estem neki az előttem állónak, hol a szomszédban kígyózó sorban volt valami probléma.

Amire én felfigyeltem, az is mellettünk történt. Egy keleti vonásokkal rendelkező férfi vett három értékes tételt és azt szerette volna kifizetni. De kiderült, hogy rossz sorba állt be, mert nem értette a magyarul olykor kikiabált szöveget:

- a kártyával fizetők az első pénztárhoz menjenek.

Aztán sorra került, de nem fogadták el a kártyáját és átpasszolták a másik pénztárhoz úgy, hogy addig mutogattak, amíg meg nem értette szegény. Persze szegény férfinek fogalma se volt, hogy miért, de áldott nyugalommal átjött a mi sorunkhoz. Ott a pénztáros éppen váltott és egy másik hölgy ült be a helyére, aki semmit sem tudott keleti embertársunk hányattatásáról, csak azt látta, hogy most valaki éppen a sor elejére áll. Rendre utasította, de a férfi ugye ezt sem értette. Bár nem értette, de látható volt, hogy a hangsúly, a gesztikulációk és a lökdösődés rossz érzést támasztott benne. Aztán odajött egy fiatal, segítő hölgy és azt hitte, hogy a sor eleje előtt álló ffi már fizetett, így megkérdezte tőle, hogy ezt a három ajándékforma cikket csomagoltatni szeretné-e vagy sem. A férfi megint nem értett semmit és még mindig angolul próbálkozott, de senki se válaszolt neki ezen a nyelven. Végül a segítő elhurcolta a csomagolóhoz, amikor a második pénztáros eléggé vádló hangon kiáltott utána, hogy azért itt fizetni is kell, ha nem okoz ez neki nehézséget. Ekkor már igen rossz érzést keltett bennem a dolog és egyre jobban szégyeltem magam nemzetem tagjainak ilyen viselkedése miatt s most örültem először, hogy a férfi nem érti a nyelvünket. Aztán ezt a vásárlót ismét visszatoloncolták a pénztárhoz és ott is hagyták tanácstalanul. Végül foglalkoztak vele, és elétolták a számlát, hogy fizesse ki, ha tudja. És ekkor a férfi egy olyan arany vásárló-kártyát vett elő, ami nem sok embernek adatik meg. Miért? Mert ezen olyan horribilis összegnek kell szerepelnie, ami nekünk sokszor még álmunkban sem jelenik meg. És a férfi még mindig türelmes volt, minden átélt nehézség ellenére. Nos, fizetett, bár a pénztárosnő egyhe fintorral vette át a kártyát, amilyen nem is sűrűn ért a kezeihez.

Nos, azt hittem, ezzel vége mindennek, de nem így történt. Elölről kezdődött a tortúra, hogy akkor hány csomagot akar, egybe- kettőbe- vagy külön-külön mind…

Ekkor már nem bírtam tovább és a sorból kieresztettem a hangom, angolul. Szegényes, már megkopott angolommal megkérdeztem a férfit, hogy mit szeretne. Hálás mosollyal nézett rám és megkönnyebbült arcán láttam, hogy ő se szívesen hordozta el ezt a megaláztatási sorozatot, amiben itt úgy volt része, hogy nem is tehetett róla.

Amikor elmondtam a csomagolónak, hogy mit szeretne a fiatalember, elvonultak, majd, amikor visszafelé jött a csomagjaival, ismét kaptam tőle egy hálás mosolyt. Akkor arra gondoltam, hogy ennek a férfinek nemcsak a kártyája arany, de a türelme és a megbocsátó készsége is…

De nagyon nem értettem, hogy mi történt itt, a többiekkel. Hazánkban szinte minden fiatal tanul angolt. Ők pedig ott álltak köröttem tömött sorokban. Igaz, szinte mindegyiknek fülhallgató dübörgött a fülében és nem az embertársaira figyelt, hanem magába zárkózott. Mennyivel értékesebb lett volna az a perc mindnyájunk életében, ha nem elvonulunk a világtól, hanem benne élve segítjük egymást. Később aztán nem kell méltatlankodnunk, ha senki se figyel majd ránk.

Mert Jézus urunk is ezt tanította a Mt. 7.12-ben:

- „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.”

A másik történet is nagyon érdekes volt a számomra. Éppen itt, a rádiónk kapujánál van egy fénymásoló. Bementem oda és néhány színes oldalt másoltattam, amire éppen szükségem volt. De annyi gondunk adódott a nyomtatással: azzal, hogy színhelyes legyen az ábra, hogy ne gyűrődjön be a papír…hogy a végén már teljesen meg is keveredtünk, hogy ki mit akart, és aztán mit kapott meg. Így esett meg, hogy én akkor csak a tétel felét fizettem ki és észre se vettem. Csak itthon döbbentem meg, amikor megszámoltam az oldalakat és eszembe jutott, hogy mennyibe is kerül egy oldal nyomtatása. Ekkor felhívtam Edinát és megkértem, hogy legyen szíves fáradjon már le az üzletbe, és mondja meg – gondoltam ők is felfedezték idő közben a tévedést – tehát mondja meg, hogy én is észrevettem, bocsánat, rendezem. Megyek és fizetek. De Edina azt mondta, hogy nekik fel se tűnt a dolog.

Úgy tudom, Isten késziti a helyzeteket az ember életében. Azt már tudták, hogy milyen misszióban dolgozom az Úrnak… talán így azt is megértik, hogy amit mi itt mondunk, az nemcsak szlogen az életünkben, hanem a színtiszta valóság is. Igazságban élni, szeretetben, hitben és fáklyának lenni ebben a sötét világban: igazán érdemes.

Hálás vagyok az Úrnak, hogy ilyen kis történeteken keresztül is tud szólni az emberekhez, hogy milyen az, ha maga a magasságos Isten lakozik valaki szívében s cselekszik: hogy az emberek megkívánják és keressék is a Magasságos Istent!