Közös sütievés a cukiban

Az igaz, hogy itt a tél, de nem a szívünkben.

Ma bementem egy kis cukiba és két süti között hezitáltam. Végül az  egyiket kértem és leültem eszegetni. Bejött egy pasas és pont az én másik sütimet kérte. Jó hangulatú beszélgetése volt a kiszolgáló hölggyel és bennem azt az érzést keltette, hogy tudja, mit eszik, nem először teszi. Mikor fizetett odapattantam hozzá és nagy mosollyal megkérdeztem tőle, hogy fincsi-e, mert majdnem ezt választottam.

A fazon azt mondta, hogy nagyon fincsi és ő is elmosolyodott. Aztán, amikor leült, a világ legnagyobb természetességével elém tartotta a sütis tányérját, hogy kostoljam meg. Én lelkesen letörtem a végét és minden izlelőbimbóm kacarászott. El is határoztam, hogy hozok haza egyet.

Később egy kicsit beszélgettünk, hogy milyen jó volna igy élni. Az egyik mer kérdezi, a másik mer válaszolni. Az egyik mer felkinálni valamit, a másik meri elfogadni...

Nagyon jó 20 perc volt!

Nem tudom milyen az aranytett, de nekem ez jutott most eszembe.