Kemény bosszúállás vagy keresztény gyengeség?

Sok-sok rádióműsort hallgattam karácsony környékén. Nem kevés foglalkozott azzal a témával, hogy a keresztények mennyire csendben vannak, amikor kifejezetten gyalázzák őket, vagy az értékeiket. Itt napi problémaként említették az EU szinten a „karácsonyfa-üldözését”, illetve hazánkon belül azt a kiállítást, ahol az utolsó vacsorának titulált témán belül a 12 tányéron emberi ürülék volt látható…

Hallgattam, hallgattam, és egy idő után már szerettem volna odakiáltani, hogy:

- Emberek! Lehet, hogy nem jó oldalról nézzük és magyarázzuk a dolgokat?! Mit gondol rólunk az, aki ezt hallja???

Én úgy gondoltam, hogy a Bibliából nem azt tanulhatjuk, amit hallottunk.

Az első és legfontosabb dolog az volt, hogy mi keresztények miért nem védjük meg az Istenünket. A Szentírásban feketén fehéren ott áll, hogy Istennek erre nincs szüksége. Honnan tudjuk? A sok igehely közül nézzünk egyet: Zsolt. 50.12-ben ez áll.

- Ha éhezném, nem szólnék neked, mert enyém a világ és ami betölti.

… és ránk szorulna, ha bántják? Ha éhezné az emberek szeretetét? Mert úgy tudjuk, hogy vágyik rá. Ezért küldött embert az emberhez az Ő üzenetével. De minket nem a bosszúnkkal fegyverezett fel Isten, pedig nagyon is tudta, hogy nem virágos mezőre megyünk napozni. Jézus iselmondta. A Mt. 10.16-18-ban ez áll:

- Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.

Tehát mi a dolgunk? Azonnali bosszú? Nem! Az itt fel sem vetődik.

Majd így folytatódik az ige:

- Óvakodjatok az emberektől, mert átadnak a törvényszékeknek, és megkorbácsolnak zsinagógáikban, sőt helytartók és királyok elé hurcolnak énmiattam, tanúbizonyságul nekik és a pogányoknak.

Tehát ki miatt ér minket az üldözés? Jézus miatt!

A második nagy kérdéskör az volt, hogy mi, hivő emberek hogy bírjuk ki, hogy nem veszünk elégtételt a rajtunk esett sérelmeken? Ezt a Szentírás úgy fogalmazza, hogy amikor minket becsmérelnek, akkor nem mi vagyunk a célpont, hanem a bennünk élő Krisztus. Ő pedig meg tudja védeni magát, nem szorul ránk. Tehát ismét ott vagyunk,a hol az első kérdésnél, kiegészitve azzal, hogy olykor nehezen bírjuk ki. De a heves elégtétel vételt lehűtheti bennünk az a parancs, amit Isten adott és az a hit, hogy majd Ő intézkedik ez ügyben is.

A harmadik téma gyakorta az volt, hogy a keresztények ezzel a békességes és jóságos arculatukkal azt sugallják, hogy velük mindent meg lehet tenni, mert ők olyan nyámnyilák. Na, itt kiáltottam volna be másodszor az éterbe, hogy:

- … óvatosan a testtel! Csak ki kell próbálni, hogy olyan nyámnyila-e aki le tud mondani az őt célzó sértések megtorlásáról. De miért is kell lemondania? Mert Isten azt tanította nekünk, hogy Ővé a bosszúállás, majd Ő megfizet. Tehát a vérengzést és az azonnali visszaütés lehetőségét elvető keresztény ember nemhogy gyenge, hanem inkább nagyon is erős, hiszen átadja az Úrnak a bosszúállás lehetőségét. Bízik abban, hogy ezt Isten jól intézi és bízik abban is, amit az Úr magáról mondott. Hogy olvassuk ezt a Róm. 12.17-19-ben?

-Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért…Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” - így szól az Úr.

Mert Ő egy személyben a kegyelem és a bűnöket megtorló Isten is. E két jellemvonásának gyakorlását – úgy látom – földi vonatkozásban az idő választja el egymástól. Jézus Krisztus azért született a Földre – és ezt nem is hangsúlyoztuk ki – hogy a kegyelmet és az irgalmat hozza az embereknek. Mindazoknak, akik hisznek benne és elfogadják a személyes megváltásukat. De látjuk, hogy a bűnök büntetése is napirenden van. Részint ugy, hogy az ember saját maga okozta károkat szenvedi, részint úgy, hogy bizonyos esetekben már a földi lét során lejár a kegyelmi idő, sokszor…

Tehát, ha valaki azt mondja, hogy a keresztényekkel azt lehet csinálni, amit csak akar a gonoszság, akkor az egy óriási nagy tévedés, sőt megkockáztatom, hogy hazugság Istenről. Biztosan eljön az ideje a megtorlásnak is, de az Isten kezében van!

Szép példánk van arra is a Szentírásban, hogy mi történne azzal, akit bűnében megfogva, rögtön megölnének. Nem maradna ideje megtérni és elfogadni Krisztus keresztáldozatát a sok bűne miatt. Elveszne a lelke. A parázna nő esetében is azt olvassuk a János 8.11-ben, hogy Jézus nem a rögtöni halálát kivánja a bűnös embernek, hanem időt és lehetőséget ad neki belátni rossz tetteit, megbánni és új életet kezdeni. Jézus is igy bocsátotta el ezt a nőt:

- „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”

Ha bűneiben halt volna meg a nő, valószínű, hogy a lehetőséget vették volna el tőle az üdvösségre.

Nem állitom azt egy percig sem, hogy a keresztények nem lehetnének karakánabbak, amikor az értékeinket komoly támadás éri, akár ünnepeink, családaink, erkölcsi rendünk és más fontos kérdésben. De azt gondolom, hogy a megoldás nem az azonnali megtorlás.

A Mindenhatótól nem ezt tanultuk. Ráadásul azért is vette ki Isten a mi kezünkből a megtorlást, mert mi nem vagyunk képesek arra, hogy egy-az egyben mérjük ki a büntetést. Ha minket megütnek, nagyobbat kap vissza a másik. Aztán erre jön a következő… és sosincs vége… ltáhatjuk napjainkba is ,hogy igy van.

A keresztény embernek nem az azonnali megtorlás a fegyvere, hanem az, amit Jézus mutatott be nekünk: szeretettel elhordozni a másikat, de… - hitem szerint – ugyanakkor komolyan kiállni a mellett amit hiszek és a mellett Akit hiszek.

Nemcsak vasárnap bólogatni, hanem a hétköznapokban úgy élni egy nagy közösség szerves részeként, hogy erőnket látva százszor gondolja meg az, aki támadni kiván…

Mert bennünk erő van. No, nem a mi erőnk. Éppen ezt szerettem volna karácsonykor is hallani, hanem annak az ereje, aki az egész világmindenséget teremtette és aki képes volt arra, hogy két kezét széttárva kiálljon az út szélére hazavárva tékozló gyermekét…

Legyen ez az egyik fő gondolatunk az Új Évben is…