Bemutatkozás

Salyámosy Éva újságíró, televíziós és rádiós szerkesztőriporter, rendező

Salyámosy Éva újságíró, televíziós és rádiós szerkesztőriporter, rendező

A gyermekkorom nehéz volt, mert a szüleim korán elváltak. Kemény mostohaanya, ÁVO-s mostohaapa... '56 után édesapámat börtönbe zárták és én kétszer is állami gondozásba kerültem. Ez időtájt nem sokat hallottam Istenről, kivéve a Svetits Római Katolikus Gimnáziumot, ahol "pápai ösztöndijjal" tanultam, s ahol először megtapasztaltam az igazi, odaadó szeretetet. Később nagy szerelmi házasságot kötöttem, jöttek a gyerekek. Éltük a középpolgárok viszonylag nyugodt életét, de valami mégis nagyon hiányzott nekem. Hogy mi, arról fogalmam se volt! Igy aztán eltemettem magamban ezt az érzést, mert ilyenekről vajon kivel is lehet beszélni a mai világban? Erőmet a családra és a karrierre forditottam. Dolgoztam a BKV-nál csoportvezetőként, a Magyar Divatintézetnél osztályvezetőként, az Amerikai Magyar Biztositónál igazgatóként és szintén igazgatói feladatokat láttam el egy üditőitalcégnél majd egy egyházi szervezetnél is. Mindenki azt mondaná, hogy ez aztán a csúcs egy állami gondozottnak, mi kell még neki?! Aztán megözvegyültem és a gyerekek is kirepültek. Egy súlyos éjszakán, 44 évesen döntöttem úgy, hogy életemet ezentúl Isten gondoskodó, szerető kezében akarom tudni és Jézus Krisztus lehajolt hozzám. Ettől kezdve az ő gyermeke voltam. Erről szól "Az Itélet: Felmentés" c. könyvem.

A Duna televíziótól jöttem nyugdíjba, ahol egy évtizedig dolgoztam, és Isten kegyelméből sok ébredéses / Istent bemutató / műsort csináltam, mint szerkesztő-rendező. Megkaptam társszerkesztőként a Kamera Hungária dijat is. E mellett publikálok / dijakat is kaptam /és nyugdíjasként ma is aktívan dolgozom rádiós szerkesztő-riporterként, a Mera rádióban. Közel 20 éve szolgálok ott, bedolgozva több műsorba is s már megünnepeltük az 500. saját műsoromat is, melynek cime: Őszintén szólva.

Keresztény íróként tanúságtevő könyvek írása, kiadása, terjesztése az Úrtól kapott legújabb szolgálatom.

Hogy mi a tanuságtevés? Egyszerű! Elmondom, hogyan lehet Istennel élni, Ő velem, én vele, s hogyan küld el másokhoz is az örömhirrel: Vár minket... Erről szól az "Üzenet kód nélkül" c. könyvem. Ha valaki megkivánja ezt az életet, akkor egy eredményekben gazdag, örömteli életet kap még a nehézségek ellenére is, s ha valaki elutasitja, nem tudja, hogy mit veszit! Ezen a földön a tartalmas életet és a halála után a menny boldogságát. Ha ezt a vesztességet megirnám könyvben, talán ezt a cimet adnám neki: A kielégitetlen sóvárgások szörnyű helye...