Szabad újság (Felvidéki lap): Portré

A Budapesten élő Salyámosy Éva egyike azoknak, akiknek az élete egy idő után egészen más irányt vett, mint amerre addig tartott. Feladva szinte mindent, az Isten felé fordult. Könyvek írásába kezdett, amelyekben leplezetlenül feltárja emberi gyarlóságait, szenvedéseit, amelyek egészen addig tartottak, amíg rá nem lelt a helyes útra. 

Missziót teljesít azzal, hogy ahová meghívják, ott elmeséli megtérése történetét. Ha keressük a kulcsot a teljes és boldog élethez, történetét és könyveit olvasva talán mi is megtalálhatjuk.

Amikor Isten visszaigazol

Az elmúlt másfél évtized alatt naagyon sokat gondolkodtam azon, hogy vajon miért íratta meg velem az Úr az első könyvemet – Ítélet!- felmentés - címmel már a kiadás előtt 15 évvel. Akkor legalább 10 keresztény könyvkiadónak elküldtem a kéziratot, és nagyon különös válaszokat kaptam, melyekből többet most is őrzök. A leggyakoribb az volt, hogy nincs pénze a kiadónak, különben is, az emberek ma nem kíváncsiak a tanúságtételre, az emberek ma nem olvasnak és nem is vesznek könyveket, így hát felejtsem el az egészet. Bevallom őszintén nekem fájdalmat okozott ez a tortúra.

Mégis vannak repülő csészealjak?

Isten békessége tölti el a szivem…

A robbanás

Hogy vannak-e repülő csészealjak? Hát nem nagyon hiszem, de hogy egy pillanatra mégis azt hittem, ez a héten esett meg velem! Reggel volt. Nálunk a konyha úgy néz ki, hogy a gáztűzhely mellett van egy asztal, és én ott reggeliztem. Egy kicsit még félálomban, egy kicsit még bóbiskolva, egy kicsit még csak úgy a magam világában voltam, még nem kezdtem el igazán a napot. Ugyanakkor egy kávéfőzőn a reggeli kávém fortyogott, szokás szerint, amit az egészséges étkezés után kívántam elfogyasztani.

MERA: Emberhalászat

Kedves Hallgatóink, csináltunk-e már valaha mérleget a mi saját életünk és népünk élete vonatkozásában? Gondolkodtunk-e már azon, hogy a mi döntéseink vajon egyeznek-e annak az Istennek ránk vonatkozó tervével, aki minket alkotott? Mert – hogy is mondta Kovács Géza testvér? Mint egyén, és mint egy néphez tartozó személy is felelősek vagyunk a tetteinkért. Mennyire fontos az engedelmesség, még akkor is, ha mi egészen mást gondolunk, mint amit Isten kér. A minap éppen két ilyen történet került elém a Szentirásból. Az egyik Péterrel kapcsolatos.

Oldalak